Kategóriák

Gyártók

Variációk túra kerékpárra

Variációk túra kerékpárra

 (1998)    (5)   0

  Kerékpár alkatrész, felszerelés, kiegészítők

Túra kerékpár

Túra kerékpár csomagokkal

A kerékpár születése óta a világjárás, az utazás kitűnő eszköze. Kevés más sporteszköz nyújtja a szabadság, a helyváltoztatás, a nagy távolságok bejárásának azt a lehetőségét, mint a kerékpár. A túra motor, vagy a vitorlás hajó adhatja azt a mámorító szabadság érzést, mint a kerékpár, de kétség kívül a leginkább elérhető és relatív legolcsóbb eszköz a világjárásra a bringa. Meglepően nagy távok teljesíthetők két keréken. Némi edzettséggel egy Alpok átkelés, egy Toszkán, vagy Provence kerékpártúra sem lehetetlen. Fiatal éveimben szinte nem volt olyan hétvége, amelyet nem nyeregben töltöttem. Hajnal a fehér Kárpátok nyugati oldalán, a hágók leküzdése után Pozsony és este már otthon Budapesten, vagy Balatonföldvár, Pécs, Budapest háromszög egy bő hétvége alatt. Mindezt nem egy könnyű karbon bringával, hanem sátorral, hálózsákkal és komplett túrafelszereléssel felmálházott Favorit bringán. A "hátamon a házam" stílusú túrázás, a szabadság olyan érzését nyújtja, amelyet nem sok más sporteszköz tud megadni.

Milyen a jó túrakerékpár?

Túl vagyunk azokon az időkön, amikor boldog, boldogtalan 26-os mountain bike-t vett. A mountain bike, még ha keskenyebb, országúti gumikkal van is felszerelve, nem biztos, hogy a legjobb választás sem világjáró túrázásra, sem egy laza Balaton körre. Vannak persze kivételek, léteznek olyan extrém útvonalak, ahol egy speciálisan átépített MTB kerékpár lehet az optimális útitárs. A 90-es évek közepén egy elszánt német sporttárs egy elképesztő módon felmálházott montival nekiindult, hogy Gibraltár érintésével, a Szaharán át, közép Afrika járhatatlan dzsungelein átkelve, végül megérkezzen Fokvárosba. Az extrém túra sikerült, a sporttársat nem ették meg, nem lőtték le, és mellesleg hatalmas reklámot csinált a Schwalbe Marathon gumiknak, amelyek végig kitartottak az elképesztő túra több ezer km-e alatt. Itt a mountain bike észszerű választás volt. Hétköznapibb felhasználásra viszont célszerűbb lehet a 28" kerékméretű trekking, gravel, vagy randonneur kerékpárok között válogatni.

Trekking bike

A németek által "Biergarten Bike" néven is ismert típus tulajdonképpen szinte tökéletes választás a hosszabb túrákra. A váz (ismert, megbízható gyártót feltételezve) kellően robusztus, a vázcsövek dőlésszöge, a hátsó láncvilla hossza, a váz geometriája megbízható és hosszú távon is kényelmes útitárssá teszik ezeket a kerékpárokat. A hátsó láncvilla méretének fontossága némi magyarázatra szorul.  Csomagtartó és az arra felszerelt túratáskák kellemetlen meglepetést okozhatnak, ha a váz hátsó villája túl rövid. Ilyen esetben ugyanis a kerékpáros hajtás közben a sarkával folyamatosan rugdosni fogja a táskákat. Az országúti verseny és a verseny célokra tervezett MTB kerékpárok emiatt alkalmatlanok a csomagos túrázásra, még ha a vázon vannak is csomagtartó felszerelésére alkalmas menetes szemek. Ha túratáskák szállítására alkalmas kétkerekűt keresünk a 430 mm vagy nagyobb 440, 445mm-es hátsó láncvilla hosszal rendelkező vázak, illetve kerékpárok jöhetnek szóba. Ilyen szempontból a cross és trekking vázak általában megfelelőek.

Merida Crossway

Merida Crossway kerékpár. Sárvédővel, csomagtartóval, világítással kiegészítve tökéletes túratárs lehet

Gravel bike

A gravel bike egyes típusai a legjobb túrakerékpárok lehetnek a hosszú távokat tervező bringások részére. Az országúti versenykerékpár gének gyors haladást, a cross kerékpárokéhoz hasonló ballonosabb gumiabroncsok kiváló menettulajdonságokat biztosítanak. A tárcsafékek megfelelő biztonságot nyújtanak a csomagokkal felpakolt nagyobb tömegű kerékpárnak akár egy alpesi hágóról történő hosszú lejtmenet esetén is. A részletekre persze itt is érdemes figyelni. Több gyártónál is találkozhatunk az első villán elhelyezett menetes szemmel, amely az un. "Low rider" csomagtartók felszerelésére szolgál. Ez alapvetően egy nagyon jó dolog, amely segíti a csomagok egészségesebb elosztását. A villára szerelt speciális csomagtartóra a hátsónál kisebb túratáskák rögzíthetők, így nem minden pakk a hátsó kereket, a kerékpár hátulsó részét terheli. Csakhogy, és itt jön amire figyelni kell. Több gyártó a karbon villára is simán felszereli ezeket a menetes furatokat. Ilyen villákat láthatunk a Merida Silex vagy a Cube Nuroad gravel bringáin is, amelyek egyébként nagyon nagyon jók, de itt és most vegyük komolyan a gyártó által előírt maximális terhelhetőséget. Ez a karbon villák esetén biztonsági okokból alacsonyabb tömeget jelent, ami általában 3-5kg oldalanként. A kis méretű gravel táskákkal ezt nyilván könnyű betartani, de egy nagyobb 10-13 literes Vaude, Thule vagy Ortlieb táska esetén figyelni kell a megadott maximális értékre.

Gravel bike csomagokkal

Gravel bike megpakolva. Aki minimális csomagmennyiséggel is tud túrázni, ennyivel is nekiindulhat

Randonneur

A gravel bike elődeként is lehet tekinteni az évtizedek óta gyártott és a túrázók között népszerű Randonneur kerékpárokra. A Németországban "Reiserad" (utazó kerékpárnak fordítható leginkább) néven ismert típus nagyon népszerű, a Youtube-on számos filmet láthatunk az ilyen kerékpárral túrázók élményeiről. Tulajdonképpen, a nálunk a 80-as években ismert félverseny kerékpárok közé sorolható típus, amely egy sárvédővel, csomagtartóval felszerelt, hosszabb hátsó villával rendelkező országúti kerékpár. Ilyesmi volt a 80-as évek népszerű Favorit, vagy Csepel Sas kerékpárja is. A mostani Randonneur koncepcióra jó példa az alább bemutatott Bombtrack Arise, vagy Trek 520 bringák. Minimális különbséget mutatnak a valamivel terepesebb felhasználásra készült Gravel kerékpárokhoz képest. A Randonneur inkább országútra tervezett és túratáskák felszerelésére alkalmas kerékpár.

Kross Esker kerékpár

KROSS ESKER 4.0.

A Lengyel gyártó szinte tökéletesen eltalálta, a lehetséges világjáró kétkerekű receptjét. A váz jól bevált crmo ötvözött acél. Bár ma már kevésbé divat az acél váz, számos előnnyel rendelkezik. Rugalmasabb, ennélfogva komfortosabb, mint az alumínium. Az acél vázba precízen behegesztett menetes szemek tökéletesen tartják a hátsó és a villán az első csomagtartót is. Az első villán oldalanként 3 db menetes szem is található, amely gyakorlatilag az összes "Low Rider" típusú első csomagtartó felszerelését lehetővé teszi. A kulacstartó felszerelésére alkalmas menetekkel sem spórolt a Kross. Mindkét vázcsőre felszerelhető kulacstartó. Az acél alapanyag további nagy előnye, hogy egy esetleges vázhiba, vagy törés javítása is lényegesen egyszerűbb, egy falusi lakatosműhely ügyesebb mesterembere is kivitelezheti, szemben az alumínium lényegesen problematikusabb hegesztésével. A 2X10 fokozatú meghajtás rendszer áttételezése is nagyon jó választás. A hátsó 11-34 fogszám az első 46-36 fogszámú hajtóművel a legkeményebb hágók leküzdését is lehetővé teszi. Az Esker Avid bowdenes tárcsafékekkel van felszerelve, amelyek sok éve népszerűek egyszerű beállíthatóságuk és megbízható működésük miatt. A 42mm széles WTB gumik vidéki dűlőutakra, terepre is alkalmasak, de ha alapvetően országúti túra a cél, érdemesebb lecserélni egy kevésbé ballonos (37-622mm) és országútra alkalmasabb profilú külsőre. Összességében a Kross Esker az egyik legjobb választás, ha nagy távokat szeretnénk megtenni, hegyvidéki terület az úti cél és csomagos túrát tervezünk.

Trek 520 túra kerékpár

TREK 520

Ez az a márka, amelyet nem kell bemutatni sem az országúti bringásoknak, sem a mountain bike szerelmeseinek. A TREK nevét számos nagy név, köztük Amstrong neve tette ismertté. Az 520 igazi világjáró, amely a kategória mintadarabja lehetne. Évről évre megtalálható az amerikai szaklapok "A tíz legjobb túra kerékpár" cikkeiben. A váz a Trek esetében is a bevált króm molybden ötvözött acél. Geometriája, a csövek dőlésszöge, a hátsó háromszög hossza egyaránt a hosszú távú túrázás, a kényelem szempontjait figyelembe véve lett tervezve. Az alkatrész mix átgondolt és célszerű. A váltórendszer a Shimano Sora 3X9 sebességes elemeiből és a Shimano Alivio széria hátsó váltójából áll. A 48-36-26 hajtómű, a hátsó 11-36 fogszámú kazettával az Alpok hosszú és meredek hágóinak megmászására is alkalmassá teszik a kerékpárt. A kerekek, amelyek teherbíró képessége egy csomagos túrán különösen fontos a Shimano M475 tárcsafékes agyakból és a Bontrager elismerten jó felnijeiből áll. A fék, hasonlóan több más világjáró kerékpárhoz itt is mechanikus tárcsafék. A mechanikus tárcsafékek nem véletlenül népszerűek ebben a felhasználási kategóriában. Faék egyszerű működés, minimális hiba lehetőség, könnyű beállíthatóság jellemzik ezeket a fékeket. Bár a teljesítményük valamelyest elmarad a hidraulikus tárcsafékektől, cserébe nem kell sem a fékfolyadék szivárgástól, sem fellevegősödéstől tartani. Az egyéb kiegészítők, mint a csomagtartó, sárvédő, kormány, nyereg, nyeregszár szintén a Trek saját márkája a Bontrager adja. A kerékpár öt vázméretben, minden testmagassághoz elérhető és természetesen érvényes rá a Trek örök vázgaranciája.

Több info: https://www.trekbikes.com/us/en_US/bikes/bikepacking-touring-bikes/520/f/F251/

Bombtrack Arise Tour kerékpár

Bombtrack Arise Tour

A Bombtrack kölni székhelyű, német márka. Az Arise Tour egy minden apró részletében gondosan megtervezett világjáró kerékpár. A bringa alapja, a CrMo Double Butted csövekből, igen precízen készített váz és villa. A tervezésnél minden apró részletre figyeltek. A váz hátsó háromszögbe olyan tartó konzol van felforrasztva, amelybe az út során esetleg szükséges tartalék küllőket lehet bepattintva szállítani. A váltó és fék bowdenek a mostanában divatos belső vezetés helyett a vázon kívül futnak, így egy esetleges csere, szerviz, bárhol útközben is megoldható. A váz geometriája természetesen a hosszú távú túrázás szempontjainak megfelelő. Több kulacstartó rögzíthető rá, és a felső vázcsövön a kormánycsapágy mögött is elhelyeztek két menetes furatot, amelyen táska, navigációs berendezés tartó konzolja is felszerelhető. 2X10 fokozatú váltórendszerét Microshift váltókarokkal lehet vezérelni. A hajtásrendszer elöl 46-30, hátul 11-42 fogszámú (Microshift) lánckerekekből áll. Ezzel az áttételi aránnyal gyakorlatilag mindenhova fel lehet mászni, még csomagokkal megpakolva is. Strapabíró WTB felnikkel és agydinamóval szerelt kerekeket láthatunk az Arise-on. Az agydinamó napközben, amikor nincs szükség világításra, akár egy powerbank töltésére is használható. A csomagtartók terén a legjobbakat, elől a Tubus Tara hátul a Tubus Evo gyártmányokat szerelték fel. Összefoglalva, az Arise Tour kategóriájának egyik legjobbja, egy magas színvonalú, várhatóan szinte örök életű crmo vázzal és átgondoltan összeállított komponensekkel.

Több info: https://bombtrack.com/2021-arise-tour/

Giant ToughRoad SLR kerékpár

Giant ToughRoad SLR

Az előző túra kerékpároktól valamelyest eltérő koncepció a Giant ToughRoad. A ToughRoad egy 29-es MTB és egy túrakerékpár ötvözete, azok minden jó tulajdonságával felvértezve. Azoknak jó választás, akik a kiépített utakat elhagyva, terepen, off road túrákra vállalkoznak. A Toughroad több felszerelési változatban készül, de már az SLR-1 típus is kompromisszumok nélkül alkalmas csomagos, nomád túrázásra. Alluxx SLR 6000-es alumíniumból szépen hegesztett váz adja a kerékpár alapját. A váltórendszer a bevált és népszerű Shimano Deore alkatrészekre épül. Szintén Shimano a hidraulikus tárcsafék (BR-MT200) A hajtómű az FSA 32-44 fogszámú dupla lánctányéros típusa. Hátul 10 fokozatú Shimano Deore 11-42 fogszámú kazettát hajthatunk. Ezzel az áttétellel a falra is fel lehet mászni. A kerekek a Giant saját márkás felnijeivel lettek fűzve, amelyeken Giant Sycamore S, 700x50c méretű külsőket találunk. Az első és hátsó csomagtartók a Racktime gyártmányai. Az alumínium vázas, alu-kompozit villával szerelt kerékpár nem alkalmas ugyan olyan szélsőséges terepek meghódítására, mint egy 29-es mountain bike, de láthatóan nem is ez a cél. Kitűnő választás viszont ha az Alpok számos régi hadi útja, murvás, kavicsos terepen vezető Alpok átkelés az útiterv. A terepjáró képességek mellett ugyanakkor szilárd útburkolaton is tekintélyes távok tehetők meg a 700C kerékméretnek köszönhetően.

Terepen és aszfalton is otthon van. Giant ToughRoad SLR

Több infó: https://www.giant-bicycles.com/hu/toughroad-slr-1

Falkenjagd Rennstahl

Rennstahl Rohloff 853 túra kerékpár

A végére egy igazi különlegesség. A német manufaktúra alkotásai nem sűrűn jöhetnek szembe a hazai utakon. A Falkenjagd titán vázas és a Rennstahl acél vázas kerékpárjai kis szériában a legmagasabb műszaki tartalommal, különleges precizitással készülnek. Acél váz egy életre, ahogy a gyártó szlogenje szól. Árban és minőségben is magasan a tömeggyártás felett pozicionált prémium kategóriás kerékpárok. A Németországban a legkorszerűbb technológiával készült vázak a fényezés előtt egy az autógyártásban is alkalmazott katód fürdős elektrolitos bevonatot kapnak. Az így létrehozott filmréteg egyedülálló korrózióvédelmet és rozsdamentességet biztosít a Rennstahl acél vázainak. A Rennstahl a sportos gravel kerékpártól kezdve a szíj hajtásos és elektromos bringákon át a 26"-os expedíciós kerékpárig minden kerékpár kategóriában jelen van. A választék egészen más, mint a tömeggyártók MTB, országút, trekking / cross kategóriákra felosztott termékpalettája, így nehéz egy típust kiragadni a Rennstahl termékpalettájáról. A Rohloff agyváltóval és hidraulikus tárcsafékekkel szerelt kerékpár technikailag tökéletes, a felhasználó szempontjából minimális karbantartás igényű kerékpárt jelent. A 14 fokozatú Rohloff Speedhub szíjhajtást kapott, az autóiparban is ismert Gates márkától. A fékezésről Magura MT5 tárcsafékek, 180/160mm méretű féktárcsák gondoskodnak. A 27,5" méretű DT küllőkkel fűzött kerekeken Schwalbe Marathon Almotion külsők vannak. A kényelmes kormány fogást Ergon markolatok garantálják. A Kerékpáron sehol sincs spórolás, de ez az 5500 Euros vételárért el is várható. A Rennstahl 835 túrakerékpár csak egy a a német manufaktúra választékából és természetesen számos lánc hajtású, hagyományosabb felszereltségű összeállítás is elérhető a különleges minőségű acél vázakkal

Több infó: https://www.rennstahl-bikes.de/de/

(A német MyBike Magazin és a Rad Touren Magazin cikkeinek felhasználásával készült összeállítás)

Senki sem tévedhetetlen! Ha javítanivalót találsz, hozzátennél valamit, írd meg és közöljük!

 (1998)    (5)   0

A hozzászólás sikeresen elküldve. Köszönjük!
Szólj hozzá!
Captcha
Hozzászólás Facebook-al
Kosár 0 Termék Termék (üres)    

Nincs termék

0 Ft Szállítás
0 Ft‎ Összesen

Megrendelés

A termék sikeresen kosárba került
Mennyiség
Összesen
Jelenleg 0 termék található a kosárban. Jelenleg 1 termék található a kosárban.
Összes termék
Szállítás összesen  0 Ft
Összesen
Vásárlás folytatása Megrendelés