A manapság használatos kerékpárnyergek őse John Boultbee Brooks nevéhez fűződik. Az 1866-ban alapított, hámok, nyergek és bőráruk gyártására specializálódott műhelyben 1878-ban készült az első kerékpár nyereg. Az egyik történet szerint az előzmény egy fájdalmas kerékpáros utazás volt. (akkoriban egyszerű fa vagy acél üléseket szereltek a kezdetleges kerékpárokra) A másik történet szerint John Brook lovának halála és az emiatt kényszerű kerékpárra váltás volt a ma ismert nyereg forma megalkotásának oka. A Brooks azóta is az egyik legismertebb gyártó, amely 220 alkalmazottal évente 100 ezer exkluzív nyerget állít elő.
Kerékpárra ülve a rendkívül érzékeny nemi szerveket és a gát (perineális) területét nagy igénybevételnek tesszük ki. Ha a testsúly nem egyenletesen irányul a fenék érzéketlenebb területeire (is), akkor terhelési csúcsok lépnek fel, amelyek az üléshelyzettől és időtartamtól függően ülési kényelmetlenségeket okozhatnak. A medencecsontok és a nyereg közé szorított idegek zsibbadáshoz, fájdalomhoz vezetnek, a sok ággal rendelkező szemérem idegek szintén fájdalom és zsibbadás forrásai lehetnek. A kerékpáros felsőtestének súlya néhány négyzetcentiméteres felületre terhelődik, így nagyon fontos ennek optimális formája, a párnázás vastagsága.
Minden ember más és más, a kerékpárok között felhasználás szerint szintén nagy különbségek vannak, így nem lehet általános érvényű tanácsot adni. Az optimális típust, méretet alapvetően befolyásolja a felhasználó neme, testtömege, a kerékpár által determinált üléspozíció. Más nyereg kényelmes egy 50 kg testtömegű hölgynek és más egy 90 kg-os férfinak. Szintén más nyerget kíván egy jobban előre dőlő üléspozíció egy országúti versenykerékpáron és mást egy felegyenesedettebb testtartás egy városi bringán.
Mindkét nem esetén az ülőcsontok terhelése a legnagyobb, ezek távolsága határozza meg a szükséges nyereg méretét. A nők szélesebb medencéje, valamivel szélesebb ülőfelületet kíván. Azonban nem egyedül a szélesség különbözteti meg a férfi és női nyerget. A férfiaknál a prosztata és az arra nehezedő nyomás okozhat problémát, a nőknél az alsó szeméremív fájdalmát, zsibbadását okozhatja egy nem megfelelő, vagy hibásan beállított a nyereg. Ezért a női nyereg a párnázásában is eltér a férfi változattól. Léteznek unisex típusok is. Ezek általában olyan hétköznapi felhasználásra, rövidebb távok megtételére tervezett nyergek, amelyek méretükben, a párnázás puhaságában megfelelnek mindkét nem részére.
Sport, Race
A kerékpáron elfoglalt üléspozíció, a felsőtest előredőlése nagyban befolyásolja, hogy milyen nyereg lesz optimális a kerékpárunkra. Az országúti verseny és a sportos MTB kerékpárokon a váz hossza és a kormány magassága egy fokozottan előrehajlott testtartásra kényszeríti a kerékpárost. Ezeken a kerékpárokon a felsőtest 10-15 fokos szöget zár be a talajjal. Ilyenkor az ülőgumók terhelése kisebb, a testsúlyból nagyobb rész nehezedik a kormányra, mint egy kevésbé előredőlt testtartás esetén. Az optimális nyereg keskenyebb, megfelelő mozgásszabadságot biztosít a lábaknak. Az országúti verseny, a cyclocross, a verseny orientált MTB kerékpárokra ezek a keskenyebb (110 - 135mm széles) nyergek az optimálisak. A gyártók fontos piaca a professzionális és amatőr versenyzők tábora ezért ebben a kategóriában szinte minden gyártó jelen van a belépő kategóriától a titán pálcás pehely súlyú csúcsmodellekig.
Sportos túrázó
A nyergek következő kategóriája a sportos túrázó. A fittness, cross, trekking kerékpárokon kormányszár hosszától és dőlésszögétől függően is 20-45 fokos szöget zár be a felsőtest a talajjal. Ennél az üléspozíciónál növekszik a nyeregre eső terhelés, de a felsőtest tömegének még mindig jelentős része nehezedik a kormányra. Ennek megfelelően szélesebb alátámasztási felület az ideális. A sportos túrázó kategóriában népszerű nyereg a Lookin Athletic 160mm széles, gél párnázású nyerge, az alacsonyabb árkategóriában a Bikefun Modena (160X270mm) vagy a DDK Memory Trekking (170X260mm) nyerge. Testalkattól és az ülőgumók távolságától függően a sportos közepesen előrehajló testtartás estén a 150-170mm szélességű nyergek válnak be leginkább (férfi) 160-180mm (női) felhasználók esetén. Természetesen nem zárható ki, hogy a vasággyal 50kg testalkat esetén a keskenyebb, az Obelix fazon esetén az ennél szélesebb nyereg lehet az ideális
Moderate
A hatékony kerékpározás határán, a nem teljesen felegyenesedett, mérsékelten előrehajló felsőtesttel történő üléspozíciót leginkább a kellemes Duna-parti túrázással lehetne leírni. A talajjal 50-60 fokos szöget bezáró felsőtest esetén már lényegesen nagyobb terhelés jut a nyeregre, így fokozottan fontos a megfelelő szélesség, és vastagabb párnázás. A "Moderate" kategóriára jó példa az olasz Selle Royal Respiro Moderate nyerge. Az elastomer rezgéscsillapítással, a nyereg hosszában húzódó, az érzékeny testrészeket tehermentesíteni hivatott kivágással ellátott nyereg, a létező egyik legjobb gél (zselé) párnázását (Royalgel™) kapta a gyártótól. A kényelmet fokozza a rezgéscsillapító hatású elasztomeres felfüggesztés és a Cool Cover bevonat, amely az átlagos bevonatoknál 25 C fokkal hűsebb felületet biztosít. A középső, hosszanti kivágás a tehermentesítés mellett ventilációs szerepet is betölt, a nyereg alsó felülete is a minél hatékonyabb szellőzést figyelembevéve lett tervezve.
Relaxed
A teljesen felegyenesedett testtartás a városi közlekedésben ideális, mivel a forgalom így jól áttekinthető. A city, cruiser és holland kerékpárokon jellemző ez az üléspozíció. A magasra emelt kormány, a rövid váz adja ezt az üléspozíciót. A szinte teljesen egyenes háttal, az útfelülettel 60-90 fokos szöget zár be a kerékpáros gerince. Ilyenkor a felsőtest tömege szinte egészében a nyeregre nehezedik. A legpuhább, legkényelmesebb, legszélesebb nyergekre az ilyen kerékpárokon van szükség.
A fentebb leírtak alapján mindenki tisztában van a kerékpárja által behatárolt üléspozícióval, jó eséllyel ehhez nem kell sem ez, sem más kerékpár nyereggel kapcsolatos írás. Annyiban talán nem felesleges, hogy saját, kerékpárbolti tapasztalatok alapján elmondhatom, hogy van, aki a versenykerékpárból átalakított fixi bringára is felszereli a 22cm széles komfort nyerget, azután persze érzi, hogy ez nem volt teljesen szerencsés döntés. Továbblépve a nyereg méret és szélesség témában, ma már egy felhasználási kategória nem jelent automatikusan egy bizonyos szélesség kategóriát. A Selle Royal, Scientia szemlélteti, hogy egy nyereg típuson belül is lehet és kell választási lehetőséget biztosítani. Felülről lefelé ugyanazon nyereg három verziója mutatja be a vékony testalkatú versenyzőtől, a "Big Ass" kategóriáig terjedő választékot. A gyártó részéről világos a szándék. Senkinek ne kelljen lemondani egy nyeregről, ha pont abba szeret bele, csak mert nincs az ő méretében. A nyereg méret és forma választásánál érdemes a realitások talaján maradni. Lehet, hogy gyönyörű a szuper keskeny áramvonalas Flite Carbon, és lelki szemeink előtt már ott tündököl a kerékpárunkon, de vegyük figyelembe a saját méreteinket. A kényelmes nyereg szélesség szorosan összefügg az ülőgumók távolságával. Erre vannak átlag értékek (férfiak: 118mm, nők: 130mm) de a legbiztosabb a pontos mérés. A gyártók egy része, mint a Cube, Specialized, Ergon WTB, vagy Selle Italia különféle mérőeszközöket nyomást érzékelő üléseket, padokat biztosít. Ezek a mérőeszközök nagyon jók, de csak néhány nagyobb kerékpárüzletben állnak rendelkezésre. Az ülőgumók távolsága viszonylag egyszerűen mérhető házilag is. A méréshez egy hullámpapírra lesz szükség, amely egy hétköznapi csomagolóanyag, pl.a festők is alkalmazzák a festés, mázolás helyszínein. A hullámpapírt a hullámos felületével felfelé egy sima kemény felületre kell fektetni és ráülni. A papíron világosan látható lesz a két nyomáspont, amelyet már csak le kell mérni. Ezzel meg is van a kiindulópont az új nyereg kiválasztásához.
Miután a kerékpárunkhoz, üléspozícióhoz legmegfelelőbb nyereg formáról már van elképzelésünk, érdemes áttekinteni részleteket is. A tartó pálcák anyaga, a párnázás, a bevonat, van vagy nincs oldal védelme, lehet-e rá táskát villogót rögzíteni egyaránt szempont lehet a döntésben. Az ismert gyártók, mint a Selle Royal, Selle Italia, Specialized, Ergon, DDK, Ritchey, WTB folyamatosan fejlesztik azokat az alapanyagokat, technológiákat, amelyekkel még jobb, még kényelmesebb termék hozható létre. Az ülőfelület párnázása ilyen szempontból különösen fontos. Itt az alábbi alapanyagokkal találkozhatunk:
Royalgel™
Royalgel™ Egyedülálló három dimenziós gél struktúra, amely magas fokú komfortot, tökéletes súlyelosztást és rezgéselnyelő képességet biztosít. Alapanyagát a Selle Royal és a német BAYER konszern fejlesztette ki
Foam Matrix
Nyitott cellás hab matrix alapanyag, amely magas fokú elaszticitást és légzőképességet biztosít, emellett tartós és kényelmes ülő felületet eredményez.
Memória hab
Polyurethan hab, amely rövid idő után felveszi a felhasználó "lenyomatának" alakját , úgymond emlékezik és így a kerékpárosnak megfelelő legkényelmesebb ülőfelület jön létre.
Jet-spray
A Selle Italia által kifejlesztett két rétegű szerkezet, ahol a belső réteg megfelelő kényelmet és rezgéselnyelést biztosít, a külső, vízálló réteg teljes védelmet nyújt a nyeregnek.
3D Skingel
Flexibilis és innovatív megoldás. Az anatómiailag fontos pontokon az ülőfelületbe épített Royalgel™ párnázás 40%-al csökkenti az érzékeny testrészekre nehezedő nyomást, ugyanakkor a teljes gél párnázású nyergeknél alacsonyabb tömeget eredményez.
Love Chanel
Az amerikai WTB védjegye. A nyereg közepén végigfutó bemélyedés csökkenti az érzékeny testtájakra nehezedő nyomást. A WTB minden típusán megtalálható határozott hosszirányú bemélyedés és a jól eltalált forma a WTB töretlen népszerűségének megalapozója. A gyártó gyártmányai rendre jó és kiváló minősítést kapnak a felhasználóktól.
Középen üreges nyereg
Az ülőfelület középső részén elhelyezett hosszanti kivágást (lukas nyeregnek is mondják) több gyártó is alkalmazza. Ami nincs, az nem is nyom, lehetne mondani és valóban ha a kivágás helyét, hosszát, méretét jól megtervezik, nincsenek élek, nem túl széles és nem túl keskeny, akkor az ilyen nyereg nagyon kényelmes tud lenni.
Double Cover Side protection
Több gyártó által is alkalmazott megoldás, amikor a nyereg oldalain kevlár, vagy egyéb nagy szakítószilárdságú anyagból készült védelmet építenek be. Esés vagy a kerékpár eldőlése esetén védi a nyereg oldalát a kiszakadástól
Flexibilis nyeregváz
A jó nyeregváz egyidejűleg rugalmas és merev. Ezt az összetett feladatot a gyártók különféleképp oldják meg. Van, aki ötvözi a kétféle alapanyagot, a keményebb vázba puhább betéteket épít be. A Sell Royal Flexite System egy csatorna rendszer alakított ki a nyeregvázban, amely a merevség és rugalmasság közti optimális egyensúlyról gondoskodik. A szintén olasz Selle Italia a felső kategóriás típusainál a karbon kompozit, nylon polymer kombinációt alkalmaz a nyeregvázakhoz.
Elastomer
Szintetikus műanyag és gumi keverék. A csillapított mozgású acél rugóhoz hasonlóan rugalmas, a nyereg hátsó részébe szerelve csillapítja a rezgéseket és ütéseket. Rugószerűen viselkedik, ugyanakkor lényegesen könnyebb, mint az acél rugó és nem nyikorog.
Integrated Clip System (ICS)
Szabadalmaztatott Clip-System, amely nyeregtáska, vagy világítás felszerelését teszi lehetővé egy mozdulattal a nyereg hátsó részére
Megfelelő beállítás nélkül a legjobb nyereg sem lesz kényelmes. A beállítást a magassággal érdemes kezdeni. A nyeregmagasság akkor optimális, ha sarokkal, nyújtott lábbal, vagy lábfejjel nagyon enyhén hajlított térddel elérjük a pedált. A falhoz támaszkodva, a pedált hátrafelé tekerve azt is érdemes ellenőrizni, hogy nem billegünk-e hajtás közben. Helyes nyeregmagasság esetén optimális az erőkifejtés, a pedál alsó holtpontján is tudunk erőt kifejteni a pedál felületére. Ha a magasság jónak tűnik érdemes egy próbakört tenni. A magasság mellett a nyereg horizontális beállítása is lényeges. Általában a vízszintes, vagy minimálisan előredőlt beállítás szokott beválni. A túlzottan előredöntött nyeregről menet közben előre csúszunk, ennek folyamatos korrigálása felesleges energiát jelent. Ellentétes esetben, a túlzottan felfelé emelkedő nyeregorr nyomást fejt ki a lágy részekre, zsibbadás és fájdalom okozója lehet.
Összefoglaló
Röviden összefoglalva, lehetőleg kerülve az unisex nyergeket, hölgyeknek női, uraknak férfi nyereg! Az üléspozíciónak és az ülőcsontok távolságának megfelelő szélességű nyerget kell választani. Egy kevésbé előredőlt testtartást kívánó, rövidebb felső csővel rendelkező city kerékpárra nyilván szélesebb, egy előredőlt sportos pozícióhoz keskenyebb nyereg lesz az optimális. A racionális döntést, nem írhatja felül, az, hogy tetszik vagy kevésbé tetszik. Magam is jártam így amikor beleszerettem egy Concord repülőgéphez hasonlatos formájú, titán pálcás filigrán nyeregbe, amely akkor nekem gyönyörű szép volt. Néhány végigszenvedett egész napos túra után azután búcsút intettem a karcsú titán pálcás szépségnek és lecseréltem egy kissé hétköznapibb, de kényelmes Selle Royal nyeregre. A nyereg szélesség mellett érdemes figyelni az olyan kényelmet növelő részletekre, mint a középen kivágott, vagy bemélyesztett ülőfelület, a zselés, vagy memóriahabos bevonat, esetleg a rezgést csökkentő elasztomeres felfüggesztés.