Minden autóvezető rémálma a sötét éjszakában baljós árnyként felbukkanó kivilágítatlan kerékpáros. Veszélyezteti a saját és mások életét is. Tehát a kerékpáron legyen lámpa. Ha még nincs, akkor irány a kerékpárbolt vagy a webshop!. A döntés nem könnyű, a kerékpár lámpa és hátsó villogó választék óriási. A filléres daraboktól kezdve a bőven tízezer Ft feletti kategóriáig több száz típus létezik. Egyes kerékpár felszerelési cikkek, alkatrészek esetén talán megállja a helyét az a hozzáállás, hogy ritkán használom, jó lesz az olcsóbb is. A lámpa esetében határozottan nem így van. A megfelelő fényerő, a kerékpár előtt optimálisan bevilágított terület balesetektől óvhat meg. A kivilágítatlan kerékpár és gépjármű konfliktusa csak az egyik lehetséges veszélyforrás, amit jobb elkerülni. A hazai utak állapota, a kátyúk, úthibák, amelyeket nappali fényben időben kikerülhetünk, szintén balesetet, a kerékpárban tetemes kárt okozhatnak. Tehát lámpa kell, és nem csak azért, hogy a hatóság büntetését elkerüljük.
A kerékpár lámpák gyártói nem könnyítik meg a választást. Az európai és a hazai fogyasztóvédelmi hatóságok sokszor piszlicsáré dolgokat szabályoznak, de a kerékpár lámpákra a mai napig nincs előírva, hogy egy, azonos, és összehasonlítható mértékegységben adják meg, hogy a fogyasztó mire számíthat egy egy lámpa megvásárlása esetén. Kandella, Lumen, Lux, Watt, ezekkel az értékekkel találkozhatunk a kerékpár lámpák csomagolásán. A Kandela egy gyertya fényerejének megfelelő fényt ad ki. Összehasonlításképp, egy hagyományos 100 wattos izzó 120 kandella fényerőt ad. A Lumen a fényforrás, fényáramának összesített értéke. A több Lumen persze alapvetően nagyobb fényerőt jelent, de önmagában még nem garancia a jó fényerejű, optimális bevilágított területet biztosító lámpára. Elég belegondolni, hogy egy laser projektor is lead 5000 Lumen fényáramot, kerékpár lámpaként mégis használhatatlan lenne. A Lumen érték nem sokat mond azzal kapcsolatban, hogy mekkora és milyen intenzitású a bevilágított útfelület Még kevésbé segítség, ha a gyártó Watt értéket tüntet fel a lámpa csomagolásán. A Watt nem sokat mond a lámpa fényerejéről, a bevilágított terület méretéről, leginkább a fogyasztásra lehet következtetni ebből A kerékpár lámpa képességeiről a legjobb adat a LUX. A LUX SI mértékegység, az egységnyi területre jutó fényáramot mutatja, tehát azt, amit az éjszakai úttesten látni fogunk.
LUXFotometriai mennyiség, a megvilágítás SI-mértékegysége: egy lux azonos a négyzetméterenkénti egy lumen fényárammal. A fotometriában a felületről visszaverődött és a szembe jutó fény intenzitásának mérésére használják. A megvilágítás az adott területre eső fényáram mértékegysége. A fényáram (mértékegysége lumen) elképzelhető úgy, mint a jelen lévő látható fény összege; a megvilágítás pedig, mint az adott területre eső fényáram intenzitása. Egy lux az a megvilágítás, amelyet 1 lumen fényáram 1 négyzetméteren létrehoz. |
LumenA lumen fotometriai mennyiség, a fényáram SI-származtatott mértékegysége; egy sugárzó forrás által kibocsátott látható fény „mennyiségének” az összege. Definíció alapján a fényáram teljesítmény jellegű mennyiség, mértékegysége watt kellene, hogy legyen. A lumen használatának az az értelme, hogy a fényáram a látható fény tartományára vonatkozik, ellentétben a sugárzott teljesítménnyel, amely a teljes elektromágneses spektrumra vonatkozó radiometriai mennyiség. |
KandelaA kandela latin eredetű szó, a jelentése: gyertya. Egy átlagos gyertya fényerőssége 1 kandela, vagyis azt is mondhatjuk, hogy 1 kandela egy átlagos gyertya fényének felel meg. Összehasonlításul: egy 100 wattos izzólámpa fényerőssége 120 kandela. Tudományos meghatározása: A kandela az olyan fényforrás fényerőssége egy adott irányban, amely 540x1012 hertz frekvenciájú monokromatikus fényt bocsát ki és sugárerőssége ebben az irányban 1/683-ad watt per szteradián. |
WattA villamos teljesítmény mértékegysége; egytized kilogramm súlyú tárgynak egy másodperc alatt egy méter magasra felemeléséhez szükséges energia. Sokszorosa a kilowatt (kW = 1000 W) és megawatt MW = 100000 W) A kerékpár lámpák esetén ez mond legkevesebbet a világítás minőségéről, mivel leginkább a fogyasztásra utal. |
A nagy fényerő önmagában csak fél siker. Egy jó kerékpárlámpa megfelelő nagyságú útfelületet világít be, a bevilágított területen homogén, egyenletes fényt ad, jól látjuk a közvetlen előttünk lévő és a távolabbi útszakaszt is. Mindezt a szembejövők vakítása nélkül. Ehhez kell a jó optika és ez az amivel az ismert gyártók általában többet tudnak, mint a sok ezer Lumennel a vevőt kábító noname lámpák.
A komolyabb teljesítményű kerékpár lámpák alumínium lámpatestet kapnak. Ezek rendszerint a külön akkuval ellátott 2-5000 Lumen fényáram rendelkező lámpák. Az ok egyrészt a tartósabb, ütésálló lámpatest, ami védi az érzékeny belső tartalmat, másrészt a ledes lámpák hőtermelése. Az alumínium lámpatest jobb hőelvezetést biztosít. Nem egy lámpa esetén hűtőbordákat is elhelyeznek a lámpatesten, hogy a hűtés hatékonyságát növeljék. Fontos tudni, hogy a hűtésbe a menetszél is be van kalkulálva, tehát elemlámpaként lehetőleg nem érdemes hosszabb ideig használni egy ilyen lámpát.
A lámpáknál alkalmazott erőforrás összefügg a lámpa teljesítményével. Kisebb fényerő, alacsonyabb teljesítmény esetén az elemes (2 vagy 3 ceruza elem, AA vagy AAA típus) lámpák terjedtek el. Ez általában az alacsonyabb árkategóriában jellemző. Nagyobb fényerő esetén a gyártók inkább különféle akkus megoldásokat alkalmaznak. Ez lehet lítium ion, vagy lítium polymer rendszerű. Az akkus lámpáknak több előnye is van. Nem kell időről időre elemeket vásárolni, megszűnik az a hibalehetőség, hogy a lámpa újra és újra történő nyitásával egyszer csak sérül, a lámpa azon része, amely az elemek tárolásához szükséges. Egyszerűen, adapter és USB kábel, vagy hálózati töltő segítségével újra tölthetők. Az elem és az akku mellett a harmadik népszerű megoldás a dinamó. A dinamó, ma már nem csak a külső gumi oldalát dörzsölő, zúgó, kis teljesítményű áramfejlesztőt jelenti. A korszerű megoldás a minimális ellenállást jelentő agydinamó. A komolyabb trekking és túrakerékpárokat általában ezzel szerelik. Létezik már olyan átalakító is, amely a nappal, a kerékpár világítása helyett akár egy powerbank töltésére is hasznosíthatja az agydinamó teljesítményét.
Lakott terület
Lakott területen, közvilágítással rendelkező utakon a 100 Lumen, vagy ennél nagyobb teljesítményű világítás javasolt. Lehet természetesen nagyobb fényerejű lámpákat is választani, de a 100 Lumen egy jó minőségű, megfelelő terítésű lámpa esetén már elegendő a biztonságos közlekedéshez. Számos integrált akku-val rendelkező kerékpár lámpa közül választhatunk a 100 és 800 Lumen közötti kategóriában. Az integrált akkuval rendelkező lámpák kompakt kivitelűek, a feltöltés USB kábelen biztosított.
Lakott területen kívül
Lakott területen kívül, közvilágítás nélküli utakon a 300 Lumen vagy magasabb érték a javasolt. A 300 Lumen fényáramot elérő lámpák már elegendő távolságra világítanak és a az előttünk bevilágított 20-30 méter területet is olyan fénybe borítják, hogy időben észlelhetők a veszélyesebb úthibák, kátyúk.
Éjszakai, erdei kerékpározás
Az igazán nagy fényerejű lámpák az éjszakai erdei MTB bringázás eszközei. Ebben a kategóriában az 1500 Lumen és ennél nagyobb fényerejű lámpák a népszerűek. A nagy fényerőnek ára van. Ez nem csak a bolti vételárra értendő. A legkorszerűbb led technológia mellett is, ide már kell a nagy tároló kapacitású akku is. Az ilyen akku viszont nem fér el az integrált lámpatestben, ezért a leggyakoribb a külön rögzíthető külső akku. Ezeknél a lámpáknál egy erős, megfelelő védőburkolattal ellátott kábel köti össze az akkut és a lámpatestet.
Első látásra nem tűnik jelentős alkatrésznek, de mégis fontos, hogy a gyártó miképp és hogyan oldja meg a lámpa elhelyezését a kerékpáron. A legegyszerűbb megoldás a gumipántos rögzítés. Szerencsés esetben elég erős, hogy biztosan tartson és ne szakadjon el néhány év után. Jobb megoldás a fixebb tartást biztosító bilincses konzol, főleg az olyan típusok, amelyek horizontális és vertikális beállítást is lehetővé tesznek. A lámpa általában a kormányszár valamelyik oldalára kerül, így szükség lehet rá, hogy a megfelelő szögbe, középre tudjuk irányítani. A lámpák egy részéhez, leginkább a nagyobb teljesítményű külső akkuval ellátott típusokhoz a sisak konzol is tartozék. A fejvédőre szerelt lámpa főképp az éjszakai erdei MTB túrákon jöhet jól, mivel így jobban követhető egy keskeny, kanyargós single trail nyomvonala is. Az igazán profik ilyen felhasználás esetén a fejvédőre szerelt lámpa mellett egy kormányra rögzített lámpát is használnak.
A cél, hogy lássunk és bennünket is lássanak. Mindezt a szembejövők vakítása nélkül. A kerékpár lámpa ne legyen sem túl magasra, sem túl alacsonyra irányítva, nagyjából, ahogy az alábbi ábra mutatja. Magyarországon ez főképp fontos, mivel ellentétben például Németországgal semmiféle korlátozás nincs a több ezer Lumenes reflektorok közúti használatával kapcsolatban.
Lényeges adat, amelyre érdemes odafigyelni. Jól hangzik az akár 100 óra üzemidő, de ez szinte biztosan a villogó üzemmódra vonatkozik. Csodák nincsenek, a nagy fényerő ára a fogyasztás. A több fényerő fokozatba kapcsolható lámpák üzemideje, a fényerő növelésével egyenes arányban csökken. Több lámpa is elérhető már, amelyen valamilyen formában jelezve van a még rendelkezésre álló üzemidő. Van ahol LCD kijelző, van ahol zöld / piros fény jelzi a lemerülés közeledtét. A lámpánk kapacitását mindenképpen érdemes bekalkulálni egy hosszabbra tervezett esti bringázás előtt.
A kerékpár lámpáknak nincs szó szerint vett karbantartás igénye, de van pár betartandó szabály, ami meghosszabbítja az élettartamukat. Az akku, legyen szó NI-MH ceruza, Li-Ion vagy Li-Polymer típusról, hideg időben gyorsabban veszít a teljesítőképességéből. A hideg mellett, szintén nem tesz jót a lemerült állapotban történő tárolás. Ha a kerékpár és vele a lámpa hosszabb téli pihenőre kerül, az akku legyen feltöltve, lehetőleg 70-80%-ra. Tároljuk száraz, hűvös helyen. A ceruza elemmel működő kerékpár lámpákból érdemes eltávolítani az elemeket. A külső akkus lámpák vezetéke lazán, összetekerés és megtörés nélkül legyen tárolva. A nagy teljesítményű akkus lámpákat ne használjuk zseblámpaként. A nagy teljesítmény hőtermeléssel jár, az ilyen lámpák nem véletlenül kapnak alumínium házat és sok esetben hűtőbordát. A működésükbe a menetszél is be van kalkulálva és ha zseblámpa helyettesítőként funkcionálnak, károsodhat az elektronikájuk.
Kerékpár lámpák webáruházunkban: Kerékpár lámpa